A nagy utazás

Írta: - | 2010 március 08

Az én nagy utazásom

Mikor is kezdődött. Nem túl régen, talán 2 és fél éve, amikor az első lovamat megvettem. Nagyon kevéske lovas tudással, de nagy szeretettel és türelemmel telve kezdtük meg lovammal közös utunkat, mely sajnos csupán röpke egy évig tartott, súlyos betegségben pusztult el. Nyirának hívták. Ez alatt a rövid idő alatt - tapasztalt, képzett ló lévén – sok mindenre megtanított, én pedig - amennyire csak csekélyke tudásomból tellett – igyekeztem nem okozni túl sok kellemetlenséget neki lovaglás során. Nagyon szerettem, talán Ő is engem.

Utam következő szakasza már egy másik lóval folytatódott és folyik mind a mai napig. 4 éve csikóként vettem, magam is megdöbbenve saját merészségemen –„zöld" lovas „zöld" lóval nem éppen nyerő páros. Na igen, én valóban „zöld" voltam, de a ló... Rájöttem, hogy sürgősen fel kell nőnöm hozzá tudásban. Szerencsére olyan segítségem volt, van a tanulásban, hogy sikerült megőriznem a jó alaptermészetét és elnyernem a bizalmát.

Tavaly októberben az utazásban egészen új távlatok nyíltak. Elkezdtük a Parelli-féle lovas- és lóképzést.
Nem véletlenül írtam elsőnek a lovas képzését és csak utána a lóét, hiszen – különösen az elején - elsősorban a lovas tanítása folyik. Meg kell tanulni kommunikálni a lóval, hiszen minden bajok forrása ló és lovasa között, hogy „elbeszélnek" egymás mellett.
A legtöbbször a ló nagyobb erőfeszítéseket tesz a kommunikációs zűrzavar legyőzése érdekében, mint a lovas. Gondoljunk csak bele: már azzal, hogy zsákmányállatként - akinek elsődleges védelmi reakciója a minél gyorsabban, minél messzebbre történő menekülés - megtűr hátán egy ragadozót, ez már maga a tolerancia magas foka.
Miért van az, hogy az emberek olyan kevéssé hajlandók csak megismerni ezt a fantasztikus állatot? A feladat nehéz, hidat kell építeni két szélsőségesen különböző faj – ragadozó és zsákmányállat - között.
Mért van az, hogy a karámban a lovak problémamentesen elvannak egymással, kisebb- nagyobb rangsor vitáiktól eltekintve békésen elvannak, a karámból kivezetve pedig – számos esetben – problémás lovak lesznek? Nagyon egyszerű, mert nem értjük őket, nem vesszük figyelembe azt, hogy minden pillanatban a biztonságra, a túlélésre törekednek, minden válaszreakciójukat ez határozza meg. Erre mi emberek, mint elefántok a porcelánboltban, illetve mint igazi ragadozókhoz illik, hozzuk a formánkat; gyakran türelmetlenek, agresszívek, durvák vagyunk. Azután, ha a nem megfelelő viselkedésünkre, nem megfelelő választ kapunk, mi a magyarázat? Az, hogy a ló buta, a beteges viselkedésű, ilyenkor szokott jönni az „ eladom kolbásztölteléknek" duma.

Persze az igazsághoz tartozik az is, hogy - ellentétben a pl. a kutyákról szóló szakirodalommal - aki a lovak etológiájával szeretne alaposabban megismerkedni, annak nincs könnyű dolga, mert a nálunk elérhető ismeretanyag nem túl bőséges és részletes. A különböző lovas sportok technikai leírásának tárháza gazdag, de ami mindennek az alapja: a ló természetrajza, erről kevés a pontos információ .

Itt jegyzem meg, hogy szinte látom magam előtt szeptikus lovas társaimat olvasva a Parelli nevet és a ló és lovas közötti kapcsolat általam történő boncolgatását, legyintenek kb. azzal a szöveggel, hogy „istenem már megint ez a hülyeség, minek annyit lelkizni, jól kell csinálni a feladatokat és kész. Meg mi ez a Pirelli-féle „tellegetős" marhaság, erre a komolytalan humbugra nekem nincs időm".

Hát erről a „tellegetősdiről" csak annyit, hogy röpke fél év alatt az egész szemléletemet megváltoztatta. Mit is értek ez alatt? Lajstromba vettem ,hogy fél év alatt, mióta ebben a képzésben részt veszek, mi változott meg bennem és a lovamban:

1. Búcsú a félelemtől

Ne mondja senki, hogy még nem volt olyan érzése, hogy nem ura a helyzetnek, viszi terepen a lova, mint a rongyot. „Istenem, csak ezt éljem túl!"' „ Ha most leesek, tuti kitöröm a nyakam" jellegű gondolatok szerintem a legtöbbünkben megfordultak már, akik lóra ültünk. Különösen olyanokban, akik idősebb korban kezdték,mint én is.
Egy teljes évig nem is mentem terepre, mondván nem túlélőtáborba készültem. 3-4 hónapja egyedül is kimegyek terepre, bármekkora távolságra. Már nem félek, magabiztosabb lettem.
Mi is a félelem? Túlélési ösztönünk jelez azokban helyzetekben, amiket nem uralunk, következésképpen veszélyesek lehetnek számunkra, botorság figyelmen kívül hagyni ezt az érzést. Hogyan múlik el a félelem? A megszerzett tudás segít, hogy magabiztosabbak legyünk, hiszen tudjuk, hogy mit kell tennünk nehéz helyzetekben.

2. Régi–új nyelv tanulása - a testbeszéd

Elkezdtem megtanulni tudatosan kommunikálni a testemmel, ma már - bár még nagyon az elején vagyok - egész jó tudok jelelni a lovammal. Az ember testbeszéde a lovakéhoz képest érthető módon a beszéd miatt elcsökevényesedett, olyannyira, hogy egyes szakmákhoz, újra tanítják az embereket a tudatos testbeszéd használatára és értelmezésére. Nos a lovak kommunikációjának nagy részét ez teszi ki, a hang itt csak másodlagos – bár fontos – szerepet tölt be. Nekik a testbeszéd az "anyanyelvük" , én meg mintha kezdő angol tanfolyamon volnék, olyan nehezen álltam rá. Valahogy úgy érzem, mintha egy új nyelvet tanulnék, pedig csak az ősit, a beszéd előttit kell kibányásznom az elmémből.

3. A játék öröme

Pat Parelli-féle hét játék - ami nem más, mint a lovak között zajló dominanciajátékok stilizálása ember-ló viszonylatra - megtanított ismét felnőtt fejjel játszani,különösen most, a második szint elején.

4. Elindulás a független ülés megszerzése útján – persze ennek elérése még odébb van.

Az ember elsődleges védekezési reakciójában a kezét használja. Gondoljunk csak bele, lóháton ülve a lovunk hirtelen megugrik, egyből a szárhoz kapunk, mint a mentőkötélbe, úgy csimpaszkodunk bele. Simán elérjük, hogy a lovunk még fejveszettebben meneküljön. Ijedtünkben alaposan megszorongatjuk lábunkkal az oldalát – ha eddig még nem érezte úgy, mintha egy oroszlán ugrott volna a hátára, akkor majd most fogja – plusz védekező reakciónk kiteljesedéseként összegörnyedünk, még jobban megfeszülünk és előredőlünk. Íme, kész a teljes katasztrófa receptje.
Nehéz feladat a független ülés elsajátítása. Kíváncsi lennék, hogy a lovasok hány százaléka van e tudás birtokában.
Nem könnyű leszoktatni magamat az un. mikromenedzselésről, még mindig többet használom a szárat, mint kellene, pedig a ló szájával - a lovam és az én szerencsémre – nem vagyok összeköttetésben. Egyenlőre, a képzés elején csak kötőfékkel lovagolunk addig, amíg képesek leszünk arra, hogy a zablát csak kommunikációra használjuk.
A lovak érzékelése a legtöbb tekintetben meghaladja az emberét ,hiszen menekülő állatok, az érzékelésük minőségén múlik az életük. Jó példa erre a tapintásuk: míg az emberi tapintás jószerével csak az ujjakra korlátozódik, addig a ló a teste minden négyzetcentiméterén érzékel. Jó példa erre, ha valamilyen bogár rászáll a sörényére (nem a bőrére!) már azt érzékeli. Képzeljük el, hogy minden egyes mozdulatunkat, általunk nem is tudatosult, kicsi izommozgásainkat is mennyire érzékeli. Ennek fényében érdemes elemezni mozdulataink finomságát, illetve durvaságát és máris jobban érthetjük lovaink reakcióikat.

Mi változott a lovamban?

A lovam - aki alaptermészetileg sem egy „idegzsába" – még kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb lett, mint volt. Eddig is jó kapcsolat volt köztünk, de inkább havernak tekintett a csapatból, akivel nagyon jóban van, de akit nem tisztel különösképpen.. Viszonylag rövid idő - röpke fél év - után is érezhetően tiszteletteljesebb, kezd elfogadni természetes vezetőjének.

Az utazás egyre izgalmasabb lesz, nyelvet tanulok („ló nyelvet"), konditerembe sem kell járnom, mert - magamhoz képest - elég fitt lettem a földi játékoktól és a nyeregbeli feladatoktól, ráéreztem a szőrén lovaglás „ízére" is. Mind emellett öröm látnom, ahogy a lovam kiteljesedik, komolyodik. A közeli jövőben talán kiscsikója lesz. Ismét újat tanulok majd; újszülött csikó imprintingjét, csikó nevelést ... , talán több lóval lesz alkalmam együttműködni és talán az utazás során azt is megérem, hogy az emberek kicsit nyitottabbak lesznek az újra, illetve törekednek jobban – a lovak számára is kellemesebben - csinálni a hagyományosat. Mindenek előtt azt szeretném megérni, hogy egyszer úgy gondoljam, hogy de jó volna lóként újjászületni. Ma még attól tartok nagyon sokat kell fejlődnünk, hogy mind mi, mind a lovaink boldogabbak legyenek.