| 2010 augusztus 10

Elkezdődött ifjúsági táborunk az elDobogó Ranch-en. 10 lovasunk 6 saját illetve 4 helyi lóval vágott neki a hétnek. A hétfői eső ellenére a sátor-tábor áll, a lányok nemcsak a természetes lóidomítást, hanem a természet közeli életmódot is élvezik. Íme, egy kis ízelítő a lányok élményeiből.
B. Kata (10) örül, hogy sokan vagyunk, jó hangulatban telnek a napok.
Luca (10) nagyon jól kijön itt kapott lovával, Danyvel, megtalálták a közös hangot.
Katának (12) tetszik a nagy sátor, a lovak is kedvesek, kedvenc lovai Rosi és Sandy.
Gerdának (15) egy kellemetlen élménnyel kezdődött a tábor, lovának a „pofija” felszakadt, de miután „bestoppoltuk” sikerült felgyorsítani, hívásra ügetésben megy hozzá.
Enikő (18) lova olyat csinált, amit nem gondolt volna: kezdi agyi sutaságát elveszteni.
Bia (14) örül, hogy idáig eljutott Dakotával, sokat fejlődtek együtt a tavalyi tábor óta.
Bori (16) lova elmondása szerint a táborban jobban viselkedik, mint otthon, de érzi rajta a fejlődést. „Most már kevesebbet gondolok az apróhirdetés feladására.”
Évának (13) tetszik, hogy a táborban máshogy foglalkozunk a lovakkal, mint más lovardákban, bár furcsállja, hogy két nap alatt alig ült még lovon.
Annának (15) a lovak viselkedése tetszik, az, hogy tisztelik az embert.
Bellának (13) pozitív élménye, hogy teljesen más szemszögből közelítünk ember és ló kapcsolatához.
Gabi (20), Evi(17) szerint és szerintem, akik segédoktatók vagyunk, látványos fejlődés tapasztalható a diákokon, ügyesedik ló és lovas egyaránt.
Az oktató nehezített körülmények között dolgozik, mert az összes résztvevő a szebbik nemet képviseli. Valamint örül annak, hogy már a második napon ketten feliratkoztak a dicsőség falra, és mind a ketten nagy meglepetést okoztak, mivel Gerda egyszer, ugyanakkor nagy elszántsággal hajtotta át a hintát. Bori pedig rekordot állított fel: 50-szer fordult át vele egy szuszra. Ez is mutatja a visszatérő lovasok mentális, emocionális és fizikai fejlődését.
Beszámolónkat folytatjuk az elkövetkezendő napokon!
Oktatás 





